+36203278712 info@fejesfoto.hu

Tudom, hogy az esküvői fotók milyen fontosak egy pár számra, éppen ezért én olyan profi képeket készítek, amiket mindig öröm lesz újra és újra elővenni. Az esküvői fotózás alkalmával számomra az a fő, hogy jól érezzétek magatokat, és minél felszabadultabbak legyetek, így garantáltan jó képek készülnek majd rólatok. De van még néhány trükk, amitől egy esküvői fotózás a legjobb lehet!

Esküvő előtt mennyi idővel érdemes kiválasztani a fotóst?
Miután megálmodtátok, hogy milyen lesz az esküvőtök, és már van néhány fix elem, mint például a helyszín és az időpont – akkor érdemes felkeresni a fotóst. Előfordult, hogy olyan pár érkezett hozzám, akik ezekről a kérdésekről még nem döntöttek. Ez sajnos megnehezítette a tervezést, ugyanakkor ilyen esetben a költségekről sem tudtam velük érdemben beszélni.

Milyen szempontok alapján válasszunk fotóst?

Ha van olyan ismerősötök, akiknek nemrég volt az esküvőjük, kérdezzétek meg őket. Biztosan el tudják mondani a személyes tapasztalataikat a fotóssal kapcsolatban. De abban az esetben, ha az ismerős ajánlása nem lenne elég, az interneten is keresgélhettek. Én azt javaslom, hogy válasszátok ki azt az öt fotóst, akik a legszimpatikusabbak, és egyeztessetek velük személyes találkozást. Fontos, hogy ne e-mailben kérjetek ajánlatot! A találkozó alkalmával ugyanis személyes benyomást is szerezhettek a fotósról, és olyan részletek is szóba kerülhetnek, amelyek talán elkerülnék a figyelmeteket az ajánlatkéréskor. Én például célirányos kérdésekkel segítenélek Titeket, és így választ kapnék azokra a kérdésekre, amelyek a fotózást befolyásolhatják.

Hogyan tovább, ha sikerült fotóst választani?
Érdemes két-három találkozót is egyeztetni a fotóssal az esküvő előtt. Az én esetemben ezek egy-kétórás megbeszéléseket szoktak jelenteni. Az első alkalommal átbeszélhetjük a részleteket, és azt is elmondhatjátok, hogy mire lenne szükségetek. A második alkalmon véglegesíthetjük a forgatókönyvet, a harmadikon pedig közösen is bejárhatjuk a helyszínt, ha szükségét érzitek. Ez azért lenne fontos, mert sok esetben én is tudok nektek tanácsot adni, vagy megerősíteni Titeket egy-egy döntésben.

Meddig tart egy fotózás?
Általában reggeltől reggelig tart egy fotózás. Persze ezt esküvője válogatja. Előfordult már, hogy csak az egyházi és a polgári szertartások fotózására kértek fel, illetve néhány csoportképet rendeltek tőlem. De rendszerint reggeltől reggelig fotózom az esküvőkön.

Hol készülnek a fotók?
Természetesen a fotózás helyszíneit Ti választjátok ki, de én is tudok nektek megfelelő, kreatív helyszíneket javasolni. Debrecenben a legfelkapottabb és legszebb helyszínek között van az Egyetem tér, a Botanikus kert vagy éppen a Nagyerdő. Viszont én olyan helyszínt javasolnék nektek, amihez van valami kötődésetek. Ha például az egyetemen ismerkedtetek meg, akkor ideális helyszín lehet a fotózáshoz, hiszen szép emlékek kötnek hozzá. Vagy akár egy közös hobbi helyszínére is ki tudunk menni, fotózni. Az a legfontosabb, hogy egy helyszín ne önmagában, hanem azért legyen szép, mert Ti ott vagytok, és jól érzitek magatokat.

Mi jellemzi a jó esküvői fotót?
A jó esküvői fotó elsősorban nem a helyszíntől, nem a beállításoktól függ, hanem attól, hogy önmagatokat adjátok. Ha kifejezi a boldogságotokat, és ha egyfajta hangulata van a képnek, akkor már nyert ügyünk van!

Kikről készülnek még fotók egy esküvőn?
Elsősorban Rólatok, az ifjú párról készítek fotókat – hiszen Ti vagytok a nap főszereplői -, de ragaszkodnék a csoportképekhez is. Ha egy ilyen eseményen összegyűlik a család és a barátok, akkor érdemes megragadni az alkalmat, és több csoportképet is kell készíteni. Ez egyfajta megtisztelése annak, hogy eljöttek és ott voltak veletek a nagy napon. A 100 személyesnél kisebb esküvő esetében a csoportképek elkészítése körülbelül15-20 percet vesz igénybe, a 100-200 tagúnál nagyobb esküvő esetén pedig 20-30 percet. Ha van egy egyórás szünet a templomi és a polgári esküvő között, vagy ha a vacsora helyszínére korábban érkeztek, akkor el is lehet készíteni a csoportképeket.

Stúdió- (műtermi) fotókat is érdemes készíteni?

A műtermi fotózástól sok esetben félnek a párok. Manapság elég negatív a műtermi fotózás megítélése, mivel beállított, személytelen fotózást kötnek hozzá. Éppen emiatt én elsősorban nem műtermi, hanem stúdiófotókat készítek a párokról, és – szakítva a műtermi fotózás alapvető szabályaival – inkább modernebb, reklámhangulatú fotókat készítek a stúdióban. Mivel a stúdiófotózás mindössze fél órát vesz igénybe, és független az időjárástól, érdemes ilyen képeket is készíteni.

Aki nincs hozzászokva a fotózáshoz, mit tegyen?
Nem gond, ha nem vagytok hozzászokva a fotózáshoz. Teljesen természetes, hogy sokan csak az esküvő alkalmával találkoznak először profi fotóssal – én pedig éppen emiatt segítek Nektek, és instruállak Titeket. A beállításokat akár előre is megbeszélhetjük, és közösen kitalálhatjuk. Persze spontán fotókat is készítek Rólatok, de valamilyen szinten ezek is beállításfüggők.

Hány fotó készül egy esküvő alkalmával?
Az esküvői fotózásra is igaz ez a mondás: a kevesebb több! Ha kevesebb fotót készítek, de azt nagyon jó minőségben, akkor annak nagyobb értéke van, mintha sok képet készítenék, de azok kevésbé sikerülnek jól. Tehát nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg. Egyébként idő-, program- és esküvőfüggő, hogy hány képet készítek. Ez lehet 200 vagy akár 1500 fotó is.

Mikor és milyen formában kapjuk meg a fotókat?
Több módja van a fotók átadásának. Az esküvő napján például köszönőajándékkal, vagyis egy Rólatok készült fotóval lephetitek meg a vendégeket, de arra is van lehetőség, hogy a fotózáson készült képeket kivetítve mutassátok meg nekik. Ehhez viszont a kreatív fotózást érdemes az előző napon megtartani, hogy legyen idő a vetítés előkészítésére. Az esküvő után én egy 30 képből álló, weben elérhető galériával szoktam meglepni a párokat, ügyelve, hogy minden helyszínről legyen benne válogatás. Ezt egy hét alatt el tudom készíteni, és máris ki lehet rakni a közösségi oldalakra a kedvenc fotókat. És van még egy – egyre elterjedtebb – kreatív megoldás a fotók megőrzésére! Mégpedig az, hogy az esküvői képekből fotókönyvet is tudok készíteni, ami örök emlék maradhat a számotokra. Ez egyfajta album, kisebb vagy nagyobb méretben, amihez a képeket közösen válogatjuk ki. Ezt persze a személyes találkozásunk alkalmával meg is tudom mutatni Nektek. Aztán persze az összes fotót átadom Nektek DVD-n, ugyanakkor ajándéknagyításokat is szoktam adni, ami kitűnő kedvesség lehet a szüleiteknek.

Mire érdemes odafigyelni az esküvői fotózással kapcsolatban?
Három fontos tényező van, amire oda kell figyelni. Elsőként az időre. Egy ilyen napon nagyon gyorsan telik az idő, és éppen emiatt érdemes beosztani, és elég időt hagyni a fotózásra, hogy ne kelljen kapkodni. A második fontos dolog az, hogy csak magatokkal foglalkozzatok. Ha Ti jól érzitek magatokat, akkor a vendégek is jól fogják érezni magukat, és ez a képeken is meg fog látszani. A harmadik pedig az, hogy aznap a szervezés terhe ne a Ti vállatokat nyomja: bízzátok rá valakire a vendégek irányítását, a vacsora és az italok és egyéb teendők felügyeletét!

Mennyibe kerül a fotózás, és hogyan rendezhetők a költségek?
Mivel minden esküvő más és más, négyféle esküvői csomagot alakítottam ki. Ezekben a csomagokban részletesen le van írva, hogy hány helyszínen, milyen és hányfajta fotót készítek majd Rólatok, és milyen formában adom át – így könnyebben ki tudjátok választani a számotokra megfelelőt. Én általában a fotózás előtt 30% előleget kérek, majd az esküvő napján szintén 30%-ot, a végén pedig 40%-ot kérek. De ha Ti másképp szeretnétek elosztani a részleteket, akkor – közös megegyezés alapján – arra is van lehetőség.

Utánrendelésre is van lehetőség?
Igen, természetesen bármikor rendelhettek pluszfotókat. Ilyen esetben egy megbízható partnercéget szoktam ajánlani, amelyhez bevihetitek az előhívandó fotókat. Az ajánlott cégnél már jól ismernek engem, így bármikor fel tudnak hívni, ha valamilyen kérdésük vetődne fel a képek kapcsán. Viszont azokért a képekért, amiket nem rajtam keresztül rendeltek, nem tudok garanciát vállalni.